Wirth Gyula, az elfeledett kassai építész – a Kassai Magyarok Fórumának legújabb kutatási projektje

Nagy érdeklődés mellett zajlott le 2024. november 12-én a Kassai Magyarok Fóruma által szervezett előadás Wirth Gyula magyar építész (1881–1945) életéről és munkásságáról. A rendezvény a Kassai Történelmi Társaság együttműködésével valósult meg a Bocatius János Közkönyvtár Fő utcai épületében (a Hadik-Barkóczy palotában). A két előadó, Adriana Priatková, a Kassai Műszaki Egyetem Művészettörténeti és Művészetelméleti Tanszékének docense, valamint Szeghy-Gayer Veronika, a Szlovák Tudományos Akadémia történésze, szlovák nyelvű előadás keretében Wirth Gyula építészeti örökségét és politikai pályafutását igyekezett rekonstruálni. A közös beszámolót több éves levéltári kutatómunka előzte meg. Kiderült, hogy a helyi politikában igen jelentős szerepet vállaló építész, aki 1945 végén egy szovjet hadifogoly táboran vesztette életét, a kassai modern építészet egyik figyelemre méltó és méltatlanul elfeledett képviselője volt. Wirth sokrétű munkásságát főként a Kassai Városi Levéltárban és a Kassai Érseki Levéltárban fennmaradt dokumentumok segítségével igyekeztek feltérképezni. Az előadás apropójából Kassára látogatott Wirth Gyula egyik Magyarországon élő unokája és dédunokája is, akik számos családi fényképpel és történettel gazdagították, segítették és támogatták a két kutató munkáját.

Wirth Gyula 1881-nem született Kassán, Wirth József, szintén neves és a kor egyik legfoglalkoztatottabb kassai építészének elsőszülött fiaként. Az ifjabb Wirth Kassán és Lőcsén végezte középiskolai tanulmányait, majd Budapesten az akkori József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (a mai Műszaki Egyetem elődje) szerzett építészmérnöki diplomát 1904-ben, s még ebben az évben saját vállalkozói irodát nyitott Kassán. A monarchia összeomlását követően a két világháború közötti Csehszlovákia egyik legbefolyásosabb magyar pártjának, az Országos Keresztényszocialista Pártnak az egyik alapítótagjaként jelentős szerepet vitt a helyi kassai politikában és a párt országos vezetésében is. Később, 1936-tól az Egyesült Magyar Pártban is kulcsszerepet töltött be. Építészeti pályafutásának érdemi része éppen a két világháború közötti időszakra esik. Ekkor számos magánépület, villa, illetve bérház tervezőjeként tűnt ki, de olyan középületek is fűződnek a nevéhez, mint például a mai Domonkos téren egykor álló húscsarnok. Ezen kívül külön említést érdemelnek a római és a görögkatolikus egyház által megrendelt munkái. Idesorolható a perényi és a kassaújfalusi római katolikus templom vagy a zempléni Kolcsmezőn álló görögkatolikus templom. Számos kisebb kápolnát is tervezett, melyek közül a legismertebb a Flórián utcán álló Szent Flórián tiszteletére emelt kápolna 1922-ből.

Nem véletlen, hogy a budapesti kormánykörök számára is ismert politikus lett az 1938. október 9-én, vagyis még az első bécsi döntés meghozatala előtt alakult Magyar Nemzeti Tanács kassai elnöke. 1940-től a Magyar Élet Pártjának tagja lett, miután ebbe olvadt bele az Egyesült Magyar Párt. 1939 januárjától a második világháború végéig a kassai törvényhatósági bizottság tagja is volt. A szovjet hadsereg Kassára érkezését követően, 1945 februárjában, több kassai magyar politikussal, gyárvezetővel illetve katonai tiszttel együtt hurcolta el az NKVD szovjet hadifogolytáborba. A Vörös Kereszt adatai szerint 1945. szeptember 2-án hunyt el Jenakijevo-ban. Ugyanitt jeltelen sírba temették. Családjának még ebben az évben néhány szekéren kellett elhagynia Kassát, ahol hatalmas családi vagyont, nemcsak a Wirth Gyula által tervezett ingatlanokat, hanem a szinte pótolhatatlan otthont voltak kénytelenek maguk után hagyni.

A Wirth Gyula életét és munkásságát feltáró kutatást és az előadás megszervezését a Szlovák Köztársaság Kisebbségi Kulturális Alapja támogatta.